2026. június 9. (kedd) Félix

Felnőtt

2012. 10. 26. 11:32:36

Zalaegerszeg – Bajai LSE beharangozó

Az NB II Nyugati-csoportjának 11. fordulójában a táblázaton, a nyolcadik helyen álló Zalaegerszeg vendégei leszünk.

Eddigi idegenbeli mérkőzéseink nem sikerültek, hiszen még nem szereztünk vendégként pontot, azonban céljaink eléréséhez feltétlenül kellenek az otthonunktól távol gyűjtött pontok, ezért Zalaegerszegre is a pontszerzés reményével utazunk. A csapat a megszokott rendben készült a bajnokira, a szakmai stáb nem számíthat a régebb óta sérülés után lábadozó Gombás Lászlóra. Csütörtökön az is kiderült, hogy a Szigetszentmiklós ellen kiállított Szabó György két mérkőzést kénytelen kihagyni, így a ZTE és a Veszprém ellen a lelátóról szurkolhat a többieknek. A fiúk nagy elszántsággal készültek a hét folyamán és amint azt már korábban említettem mindenképpen szeretnének ponttal, esetleg pontokkal távozni a tavaly még az élvonalban szereplő riválistól.

Ellenfelünk tavaly az élvonal utolsó helyén végzett, ezáltal kiesett a másodosztályba. A klub a feljutást tűzte ki célul maga elé, azonban az eddigi fordulókban a várakozásokhoz képest gyengébben szerepelnek, hiszen tíz mérkőzésből négy győztes és vesztes bajnoki szerepel a csapat eredménysorában a maradék két bajnokin pedig egy pontot szereztek. A legutóbbi bajnoki fordulóban a Sopron vendégei voltak, és magabiztos 3 – 0-s győzelmet arattak. A ZTE eddig négyszer játszott saját otthonában, a Szigetszentmiklóst (2-1) és a Kaposvár II-t (2-0) legyőzte, a Gyirmót ellen 2-2-es döntetlent ért el, míg legutóbb a listavezető Puskás Akadémia vendégszerepelt Zalaegerszegen és magabiztos győzelemmel (ZTE – Puskás Akadámia 0-3) vitte el a három pontot. A csapat házi góllövőlistáját négy góllal Darko Pavicevic vezeti, továbbá két-két gólt szerzett eddig Szalai Tamás és Denis Grbic.

A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik, a játékvezető Barna Gábor, segítői pedig Márton Zsolt és Becséri Gergely lesznek.

A mérkőzés után tudósítást olvashatnak honlapunkon!

Hajrá Baja!

A 11. forduló további mérkőzései

október 27., szombat

Ajka - Kozármisleny 14.30

Győr II - Paks II  14.30

Veszprém - Sopron  14.30

Tatabánya - BKV Előre  14.30

október 28., vasárnap

Kaposvár II - Puskás Akadémia  11.00

Szigetszentmiklós - Csákvár  13.30

Gyirmót - Haladás II  17.00