2026. június 9. (kedd) Félix

Felnőtt

2012. 11. 09. 12:58:24

A Kaposvár II elleni bajnoki következik

A szezonban először vasárnap játszunk, az élvonalban szereplő Kaposvár tartalékcsapatának leszünk vendégei.

A múlt heti rossz emlékű Veszprém elleni bajnoki után itt a lehetőség a javításra a jelenleg tizenkettedik helyen álló Kaposvár II ellen. A csapat mindenképpen szeretné feledtetni az előző bajnoki csúfos eredményét, és három ponttal térne haza Kaposvárról. Gombás László továbbra is sérült, így ő nem játszhat. Szabó György letöltötte kétmérkőzéses eltiltását, ő már a szakmai stáb rendelkezésére áll, ellentétben Szénási Istvánnal, aki a Veszprém ellen megkapta ötödik sárga lapját, ami egy mérkőzéses eltiltást jelent.

Ellenfelünk a Kaposvár második csapata, mint azt már korábban említettem jelenleg tizenkettedik helyen áll 11 megszerzett ponttal. Hazai pályán eddigi öt meccsükből kétszer-kétszer nyertek és döntetlent játszottak, egyszer pedig vesztesen hagyták el pályát.

A mérkőzés vasárnap 11 órakor kezdődik, a játékvezető Botló Béla lesz.