2026. június 9. (kedd) Félix

Hírek

2013. 06. 18. 13:01:26

A Fradi pályaedzője a táborban

Kedden is neves vendég látogatta meg a BLSE focitáborának résztvevőit: Máté Csaba, a Ferencváros másodedzője előbb beszélgetett a gyerekekkel, majd bemutatóedzést tartott a srácoknak.

Máté Csaba először a BLSE utánpótlás edzőivel folytatott rövid szakmai eszmecserét. Képünkön Koch Tamással beszélget.

Ezt követően a lelátón helyet foglaló gyerekek bombázták kérdésekkel Ricardo Moniz segítőjét. Az érdeklődés tárgyát képezte - többek között - : Real vagy Barca, Messi vagy Ronaldo? Melyik a kedvenc csapata? Milyen együttesekben focizott? Stb.

  

Máté Csaba beszélt a Ferencvárosról, mesélt profi játékosmúltjáról, eddigi edzői pályafutásának legszebb és legszomorúbb pillanatairól. Elmondta, hogy nyolc évig játszott Belgiumban, és most nagy hasznát veszi az ott elsajátított nyelvnek, hiszen Ricardo Monizzal így kommunikálnak. Beszél angolul is, és az ifjú focisták figyelmét is felhívta a nyelvtanulás fontosságára.

A mintegy húsz perces beszélgetés után pályára vonultak a gyerekek, és Máté Csaba vezetésével kiváló hangulatú edzésen vettek részt.