2014. október 23. (csütörtök) Gyöngyi

Hírek, aktualitások

2011.10.07. 13:27:53

Újabb rangadó előtt!

Ajkára utazik a felnőtt csapatunk.

A Gyirmót elleni (4-1) hazai sikert követően néhány nappal újabb fontos bajnoki mérkőzés vár a BLSE-Kalo-MÉH felnőtt csapatára. A fiúk szombaton a szintén jól szereplő és kiváló játékerőt képviselő Ajka otthonában lépnek pályára.

Az előző idényben két alkalommal találkozott a két csapat és mindkétszer mi örülhettünk a lefújást követően. Ősszel hazai pályán Szabó Norbi találatával 1-0-ra nyertünk, majd tavassszal Ajkán egy remek összecsapáson Frőhlich, Forgács és Balázs találataival 3-2-re nyertünk. Mi a bajnokság végén 54 szerzett ponttal negyedikek lettünk, míg az Ajka 46 egységgel a hatodik pozícióban zárt.

A BLSE a mostani idényben hat mérkőzés alatt négy győzelmet és két vereséget számlál és a hatodik helyen áll, míg az Ajka hét mérkőzés alatt négy győzelmet, egy döntetlent és két vereséget hozott össze, ami a negyedik helyhez elegendő.

A szombati 90 perc előtt először Bognár Györgyöt, a BLSE-Kalo-MÉH vezetőedzőjét szólaltattuk meg.

"Ajkán tavaly is egy nagyon szoros mérkőzést játszottunk. - mondta Bognár György. Nagyon jó csapatról van szó és nagyon szeretem az Ajka játékát. Nagyon nehéz feladat lesz ott újból jól szerepelni. A Gyirmót elleni siker remélem feldobta a társaságot."

A Gyirmót elleni győzelem egyik kulcsfigurája Balázs Richárd volt. Kíváncsiak voltunk rá, hogy a sérüléséből visszatérő játékos miként várja az újabb rangadót.

"Az Ajka nagyon jó csapat, mindkét tavalyi mérkőzésen megszorítottak minket. Mind a két meccsen megvertük őket hála Istennek. Ők is jól indultak, mi is jól indultunk, nagy csata lesz az biztos. Talán az Ajka játéka fekszik nekünk, mert ők sem állnak be védekezni, hanem futballozni szoktak."

A szombaton 15 órakor kezdődő mérkőzésen majd Vad II István fújja a sípot, az ajkai találkozóról a tervek szerint élő közvetítéssel számol be a blse.hu.

Hajrá Baja!