2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Hírek

2011. 08. 31. 10:23:08

Az első sikerre várva!

Gőzerővel készül a csapat.

Szombaton a második bajnoki mérkőzésén lép pályára a csapat, ráadásul ismét hazai pályán. Az elhalasztott szigetszentmiklósi találkozó miatt Bognár Györgynek két hete volt rendezni a sorokat az FTC elleni vereséget követően, hogy a Győri ETO ellen már minden a rendes kerékvágásban menjen. A keret ezen időszak alatt meg is erősödött, hiszen csatlakozott a BLSE-hez Mladen Csovics, aki korábban Hévízen és a PMFC-ben futballozott. A támadó szombaton már pályára is léphet a Vasváriban.

 

Bognár György a szezonnyitó sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy már nem tervez több igazolást, most azonban mégis a keretbővítés mellett döntött. Erről is kérdeztük a szakembert.

 

 
A Győri ETO FC II egyébként már két bajnokin van túl, felemás mérleggel. Az első körben Pakson nyertek a győriek 3-1-re, majd a második fordulóban ugyanilyen arányban veszítettek hazai pályán a Tatabányával szemben. A szombati összecsapás 16:30-kor kezdődik a Vasváriban.
 
Hajrá Baja!