2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Hírek

2011. 10. 14. 15:57:59

Kemény csatára hangolva!

A Kozármisleny látogat a Vasváriba.

Szombaton újabb fontos 90 perc előtt ál a felnőtt csapatunk. A tabella második helyén álló, remek formában lévő Kozármisleny lesz az ellenfél a Vasváriban. A mislenyiekkel mindig élvezetes, nagy küzdelmet vívunk, minden bizonnyal így lesz ez most is. A csapatunból Szauter eltiltás miatt nem léphet pályára. A találkozó előtt Herbert Rolandot, a BLSE kapusát kérdeztük.

„Én úgy gondolom, hogy igen nehéz mérkőzés vár ránk. Egy nagyon jó edzője van a mislenyieknek, így nehéz dolgunk lesz. Igen szervezett csapat, több volt pécsi játékossal akiket ismerek. Biztos, hogy nagyon jól megszervezik a védelmüket és a kontráik is veszélyesek lehetnek. A Vasváriban azonban erősek vagyunk, így csakis a győzelemre játszahtunk.”

Az Ajka elleni pontszerzésnek Bognár György is örült, de a szakember most nem lenne elégedett az egy ponttal.

„Igen, más játékra számítok. Mi nagyon kevés olyan mérkőzést játszunk mint Ajkán, hogy gyakorlatilag 20-25 percig is védekezésre kényszerülünk. Ennél azért mi inkább más futballt játszunk, támadóbb futballt. Ajkán ezt nem tudtuk igazából megmutatni. A hazai meccsen arra számítok, hogy azt amit szoktunk játszani sikerül megvalósítani és megnyerjük a mérkőzést.”

A szombati találkozó 14:30-kor kezdődik a Vasváriban, a játékvezető Berke Balázs lesz.

Hajrá Baja!