2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Hírek

2012. 01. 12. 16:20:11

Edzésben a csapat!

Megkezdte a munkát a felnőtt gárda.

Hétfőn elkezdte a téli felkészülést a BLSE-Kalo-MÉH NB II-es labdarúgó csapata. A fiúk az első héten ráhangoló jelleggel egy házi terembajnokságon vesznek részt, majd az igazi munka jövő héten indul.

Január első napjaiban már kiderült, hogy változik a keret összetétele is. Négy játékosnak, Zahorecznek, Kardosnak, Micskónak és Csáknak megköszönte a vezetőség a munkáját, míg Domokos, Nagy és Varga sorsa is bizonytalan.

Azóta már az érkezők oldalára is kerültek fel nevek. Bakos Szabolcs az élvonalbeli Vasas együttesétől érkezett Bajára. Az 1987-ben született labdarúgó a védekező középpályás poszton lehet a BLSE hasznára. A másik új fiú Kőbányai Levente, akivel a felcsúti akadémián már dolgozott együtt Bognár Györggyel. A 21 éves labdarúgó a bal oldali védő posztra lett szerződtetve.

A felkészülési mérkőzések pontos menete a napokban alakul ki. Az már biztos, hogy január 21.-én Pécsett a műfüves pályán játszunk a PMFC-vel, majd Szegeden szintén műfüvön csapunk össze a szegediekkel, míg Pakson az élvonalbeli gárda lesz az ellenfél.

A felkészülés kezdetén a Bajai Televízió is forgatott a Vasváriban, az elkészült híradós tudósítást itt tekinthetik meg.