2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Felnőtt

2012. 01. 23. 9:27:16

"Hasznos" vereség!

Pécsen kezdtük a felkészülési mérkőzéséek sorozatát.

Felkészülési mérkőzésen:

PMFC - BLSE-Kalo-MÉH 5-0 (1-0)

BLSE: Csoknyai (Herbert) - Szauter, Burucz, Forgács, Kőbányai - Szabó N. (Szávuj), Bakos, Domonyi (Lógó), Szőllősi F.(Covic), Balázs R.(Balázs D.) - Kormos Vezetőedző: Bognár György 

Csapatunk szombaton lejátszotta az első barátságos mérkőzését a téli felkészülés során. Az ellenfél a jó erőkből álló élvonalbeli PMFC volt.

Csapatunkból Villám és Szöllősi Tamás betegség miatt hiányzott, míg Domokos és Nagy sorsa továbbra is bizonytalan, így ők ezért nem léptek pályára. Keretünkben több utánpótlás korú labdarúgó is helyet kapott, akik be is mutatkozhattak a felnőttek között.

A pécsiek mindkét félidőben másik csapattal álltak fel, így erőnlétben a második félidőre kijött a különbség a két csapat között. A mieink játékával Bognár György a vereség ellenére elégedett volt, hiszen mezőnyben jól játszott a csapat, a kialakított helyzeteket azonban nem sikerült értékesíteni.

A vezetőedzőnk elmondta, hogy mindenképpen NB 1-es csapat ellen szeretett volna játszani először, mert az ilyen gárdák ellen jobban kijönnek a hibák és le lehet mérni, hogy kire, mennyit lehet számítani.

A legnagyobb problémánk a védekezéssel volt, a tolódási és helyezkedési hibákat ki kell javítani.

A találkozó krónikájához tartozik, hogy az első félidőben Domonyi összefejelt az egyik hazai játékossal. A pécsi fiút kórházba szállították, ahol összevarrták a felrepedt bőrt, míg Rolandot agyrázkódás gyanújával cserélte le Bognár György.

Összességében egy hasznos felkészülési mérkőzést vívtunk a Mecsekalján.

Hajrá Baja!